A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.
Lukács 11,34

Azt hiszem, most értettem csak meg, mire gondolt itt Jézus, ez a mindent felborító járványhelyzet kellett hozzá. Tegnap be kellett szaladnom egy boltba, nagyobb bolt volt, oda szoktunk mindig járni. Nem volt benn sok ember, de aki igen, többségében valamilyen maszkot hordott, rajtam is volt egy, biztos, ami biztos. Ott voltunk mi, de arcok nélkül, de ennyi is elég volt. Két sor között, mi, két maszkos férfi, egyszerre álltunk meg úgy, hogy nehéz volt a továbbjutás, én intettem, szóltam, hogy jöjjön. Ő jött és köszönte. És közben mindketten mosolyogtunk, ebben biztos vagyok, nem is annyira a szavak tónusból, hanem abból, ahogy nézett, a szem elég volt. Pár sorral arrébb egy nő jött, ellentmondást nem tűrően, ffp3-as maszkban, a szűk sorok közt, mint egy jégtörő, félelmetes volt a szemeinek hűvössége, az, ahogyan nem volt válasz senki felé, gurultunk is el előle. A pénztároslány kedvessége is csak a tekintetén át vált élővé. Találkozásélmények voltak ismeretlenekkel, úgy, hogy az arcokat sem láttam és mégis igaziak voltak. Igen, a szemek sokkal többet árulnak el, mint eddig gondoltam.

Ezekben a hetekben sokszor csak a szemeinket látják majd, sokszor csak szemeket látunk majd. Arcmaszkok felett egy pékségben, egymástól másfél méterre a sorban vagy akkor, amikor csengetnek és a szokásosnál óvatosabban nézünk ki a kerítés deszkái között. Amikor egy nővér, egy orvos feltekint a leleteinkből. Nem lesz mindegy, mit üzen a szemünk. A tekintetünk lesz az üzenet.

Jézus folytatja: "Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen! Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével. (Lukács 11,35-36)" Világítanunk kell, akkor rendben lesz minden. Akkor, ha nem is látszik más, mint a szemünk, az is elég lesz. Fel kell készülnünk, hogy meglássuk a másik szeméből (és csak a szeméből) a csüggedést, a félelmet, a segítségkérést. Hogy kiolvassuk a másik tekintetéből a jószándékot, a biztatást és a féltés. Fel kell készülnünk, a szemünkkel nyugtatni kell, de ehhez el kell csendesíteni a mi belső háborgásunkat. A szemünknek bátorítania kell, de ehhez előbb szükségünk van a a Jézusba vetett bizalomra. A szemünkkel nevetni kell és nevettetni, de ehhez meg kell erősödni a a Lélek örömében. Állnunk kell mások tekintetét, de ehhez szükség van az Atya irgalmára. És mindez akkor is igaz, ha nincsenek maszkok, ha láthatóak az arcok.

A szemünk a lámpás, világítania kell. Jöjj, Világ Világossága és adj a fényedből ma is.

Bella Péter