Felfelé nyitva

2020.okt.27.
Írta: Bella Péter Szólj hozzá!

Felfelé nyitva 10.

Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene valamennyi fogolyhoz, akiket fogságba vitettem Jeruzsálemből Babilóniába:  Építsetek házakat, és lakjatok bennük! Ültessetek kerteket, és egyétek azok gyümölcsét!  Házasodjatok, szülessenek fiaitok és leányaitok! Házasítsátok meg fiaitokat, és adjátok férjhez…

Tovább

Felfelé nyitva 9.

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja. Máté 6,33 Kiszámíthatatlan az egész. Ma erről beszélgettünk a feleségemmel, hogy mennyire kiszámíthatatlan ez az egész járvány és ami következik belőle, hogy mennyire nem lehet tudni, mi lesz.…

Tovább

Felfelé nyitva 7.

A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét. Lukács 11,34 Azt hiszem, most értettem csak meg, mire gondolt itt Jézus, ez a mindent felborító járványhelyzet kellett hozzá. Tegnap be kellett szaladnom egy boltba, nagyobb bolt volt, oda…

Tovább

Felfelé nyitva 6.

Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra…

Tovább

Felfelé nyitva 5.

...mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.Apostolok cselekedetei 2,6b Amikor megérkeznek a nehéz idők, akkor megérteni is egyre nehezebb egymást. Olyankor a szavak még jobban összegabalyodnak, vagy elmerülnek az érzéseink, indulataink zűrzavarában. Mondok valamit és mikor kiejtem a…

Tovább

Felfelé nyitva 4.

Amikor Sára nevetni látta az egyiptomi Hágár fiát, akit Hágár szült Ábrahámnak, ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálóleányt és a fiát, mert nem örökölhet együtt egy szolgálóleány fia az én fiammal, Izsákkal! Ez a beszéd Ábrahámnak igen rosszul esett, a fia miatt. De Isten ezt mondta…

Tovább

Felfelé nyitva 3.

2020. március 19.

Az Úr pedig bezárta Nóé mögött az ajtót. 1 Mózes 7,16/b Nóé az ajtót nézte már egy ideje. Furcsa volt, hogy úgy tudott lesétálni oda, hogy nem botlott bele senkibe a családjából, ami szinte csoda, mert akármilyen hatalmas volt a bárka, nem nagyon tudtak egyedül lenni benne. Magát is meglepte,…

Tovább

Felfelé nyitva 2.

2020. március 18.

Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre… Lukács evangéliuma 15,11-13 Mindig…

Tovább

Felfelé nyitva 1.

2020. március 17.

10 Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. 11 Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. 12 És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten…

Tovább
süti beállítások módosítása