Az Úr pedig bezárta Nóé mögött az ajtót.
1 Mózes 7,16/b

Nóé az ajtót nézte már egy ideje. Furcsa volt, hogy úgy tudott lesétálni oda, hogy nem botlott bele senkibe a családjából, ami szinte csoda, mert akármilyen hatalmas volt a bárka, nem nagyon tudtak egyedül lenni benne. Magát is meglepte, ahogy elkezdett kiabálni a hatalmas ajtóval, kiadta a dühét. "Miért vagy zárva?! Miért?" Persze nem az ajtóra volt dühös, hanem a szűk folyosókra, a sós, áporodott levegőre, a zsúfoltságra, beszorítva érezte magát, fogolynak egy fából építette börtönben a végtelen tenger közepén. De ez pár perce volt. Azóta sok minden megváltozott.

Minden megváltozott, mert ráébredt arra, hogy egyáltalán nem fogoly, sőt szabad. Szabad, mert ő él. Életben maradt és ez azért lehetséges mert rázárult az az ajtó, és a szűk folyosók, az áporodott sós levegő mind megerősíti, hogy él. Az, hogy folyton belebotlik valakibe, hogy nem tud egyedül lenni, az is a szabadság része. Mert él. Ezért szabad. Van jelene, van jövője. Van lehetősége. Isten rázárta az ajtót és ezzel nem elvette a világot tőle, hanem neki adta. Szabad volt, mert élt. És ajándékba kapta az életét, akkor ez a szabadság is ajándék.

Szabad vagyok, mert élhetek. És jól élhetek a szabadságommal, mert az élet Ura megtanítja, hogy töltsem meg azt. Többet van zárva ezekben a napokban az én ajtóm is, leszűkült a mindennapok tere, egyedül is nehezebb lenni. De ez valójában nem lényeges. Szabad vagyok, mert élek és ha a bezárt ajtó kell ahhoz, hogy éljek, akkor az kell. A halál veszi el a szabadságot. De én élek. Köszönöm, Uram a nyitott ajtók idejét, amikor tág tér áll előttem. De köszönöm, Uram azt is, amikor a bezárt ajtók, szűk terek, zsúfolt szobák jelzik, hogy élek. Veled ez is, az is a szabadság.

Bella Péter